A gyereknevelés

Nevelési módszerek.    


     Minden szülőnek megvan a sajátos nevelési módszere, amit jónak lát, amit úgy tapasztalt egykor. Kevesen vagyunk azok akik, véleményt kérünk ha a gyerekünkkel való kapcsolat zátonyra fut. Sajnos mindegyikünk életében vannak helyzetek amikor tudatlanok, tehetetlenek  vagyunk. Ekkor jól jön egy külső vélemény. Ha nem tesszük meg, rosszul dönthetünk és ez súlyosbitja a helyzetet.
   Fontos, hogy néha mérlegeljük döntéseinket, módszereinket. Legyen mindig nyitva a szemünk, fülünk, hogy észleljük a gyerekünk szükségeit, vágyait, hiányérzetét.

   Négy féle nevelési módszer van:
1. Van szülő amelyik nagyon engedékeny, bármit megenged gyerekének, csak maradjon csendbe, de felületes érzelmi téren. Nem foglalkozik gyerekével, mert úgy érzi eleget tesz szülői kötelességeinek. Az ilyen gyerek elkényeztetett, hisztis, nehezen alkalmazkodik, kicsi az önbizalma, érzelmi szegény.
2. Van szülő amelyik túlzottan félti gyerekét, nem enged meg neki semmit, mert fél hogy megsérül, helyette megcsinál mindent, nagyon kimutassa szeretetét, sokat foglalkozik vele. Az ilyen gyerek nem önálló, önbizalma kicsi, félénk, nehezen beszoktató az oviban,.
3. Van szülő aki nem foglalkozik gyerekével, felületesen neveli, sokat bünteti, nagyok az elvárásaik. Az ilyen gyerek szeretetre vágyik ezért minden butaságba, rosszba benne van csak, hogy kapjon figyelmet. A szülőknek állandóan próbál megfelelni, bizonyitani, de nem tud eleget tenni elvárásaiknak. A bűnözők általában ilyen családból származnak.
4. Van szülő aki figyelmet és szeretetet ad gyerekének, következetesen neveli. Nem túl engedékeny, de nem túl szigorú sem. Az ilyen gyerek önálló, magabiztos, könnyen szocializál, könnyű a beszoktatása az oviban, iskolában.

     A gyerek nevelésében fontos a következetesség, az egyensúly és a rendszeresség
      Akkor a gyerek megbizik a szülőben, érzi szeretetét és kiegyensúlyozott.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése